Asztrozófia
Önismeret a csillagok tükrében – mert a sors nem végzet, hanem lehetőség.
Minden lélek a leszületése előtt egyfajta belső tervvel érkezik a Földre: meghatározott potenciálokkal, lehetőségekkel és kihívásokkal, amelyek mind a fejlődést szolgálják. Ezek a tapasztalások nem véletlenszerűek – céljuk, hogy életünk során közelebb kerüljünk önmagunkhoz és az Egységhez.
Képzeljük el úgy, mintha a születésünk pillanatában készítettünk volna egy "fényképet" a csillagos égről. Ez a pillanatkép lett a belső útmutatásunk térképe, amely végigkísér bennünket életünk során. A korábbi életek lenyomatait – legyenek azok elakadások vagy félrecsúszott működések – magunkkal hozzuk, hogy ebben az életben tudatosan dolgozhassunk rajtuk és kijavíthassuk őket. Ugyanakkor nemcsak nehézségeket, hanem erőforrásokat is hozunk: tudást, tehetséget, bölcsességet, amelyekre gyakran nem emlékszünk viszont fontosak a sorsfeladatunk szempontjából.
Az asztrozófia nem jóslás, és nem is a beskatulyázásról szól. Nem mondja meg, mi fog történni, és nem határoz meg véglegesen. Ehelyett a lehetőségek feltárására fókuszál: arra, hogy felismerd, milyen minőségekkel érkeztél, és hogyan tudod ezeket egyre tudatosabban, magasabb szinten működtetni, elérve, hogy az életed harmónikussá váljon.
Ebben a módszerben a bolygók és a zodiákus jegyek szimbolikus üzenetei mellett a csillagképi környezet is fontos szerepet kap. Ez a tágabb kozmikus háttér egyfajta szellemi vezérlőelvként működik, amely átfogóbb iránymutatást és magasztosabb üzeneteket tartogatnak számunkra.
Az én szerepem asztrozófusként pedig ez: segítek neked emlékezni.
Gyermek asztrozófia
A szakma alapvetően nem támogatja a gyermekek elemzését. Édesanyaként azonban az a személyes tapasztalatom, hogy egy jól értelmezett képlet óriási segítséget nyújthat a gyermekünk mélyebb megértésében, viselkedésének könnyebb elfogadásában és életútjának tudatos támogatásában.
Ugyanakkor egy gyermek elemzése hatalmas felelősség. Éppen ezért különös figyelmet fordítok arra, hogy semmilyen negatív minőséget ne "írjunk bele" a sorskönyvükbe. Az elemzés kizárólag a bennük rejlő magas minőségekre, erőforrásokra, tehetségekre és fejlődési lehetőségekre fókuszál – arra, ami az életüket emelheti és kiteljesítheti.
Egy ilyen folyamat azonban nemcsak az én részemről jelent felelősséget, hanem a szülő részéről is.
A gyermekelemzés előfeltétele, hogy a szülő számára már készült saját elemzés, és elindult az önismeret útján. Hiszen itt is érvényes az alapelv: ne a gyermekünket akarjuk "megjavítani". Először a saját életünket emeljük magasabb szintre – így tudunk számukra valódi, stabil érzelmi és fizikai támaszt nyújtani.
Amennyiben a gyermek nagyobb, és saját kezdeményezésére szeretne elemzésen részt venni, 18 éves kor alatt mindenképpen szükséges a szülő vagy gondviselő hozzájárulása és jelenléte az elemzés során.
Ha maradt benned kérdés, amire nem találtál választ a GYIK-ben, vagy szeretnél bejelentkezni, keress bizalommal az elérhetőségek egyikén.
Várlak szeretettel.
Árlista
Asztrófiai elemzés
Az ár tartalmazza a kézzel rajzolt születési képletet és kb 2 órás mélyelemzést.
45 000 Ft
Gyermek asztrozófiai elemzés
Az ár tartalmazza a kézzel készített születési képletet és kb 1 óra elemzési időt.
30 000 Ft
Bejelentkezés
Részvételi feltételek és kizáró okok
Az általam vezetett folyamatok – Családállítás, Örökölt Erő Állítás, Asztrozófiai konzultáció, valamint Gyermek- és ifjúsági coaching – önismereti és támogató jellegűek. Nem minősülnek orvosi, pszichoterápiás vagy pszichiátriai kezelésnek, és nem helyettesítik a megfelelő egészségügyi ellátást.
Az alábbi esetekben a részvétel nem javasolt, illetve kizáró okot képezhet:
aktív pszichiátriai kezelés alatt álló, nem stabil állapot
diagnosztizált, kezeletlen vagy akut fázisban lévő mentális zavar
súlyos depressziós, pszichotikus vagy realitásvesztéssel járó állapot
tudatmódosító szerek rendszeres, kontrollálatlan használata
krízishelyzet, öngyilkossági gondolatok fennállása
Gyermekek és fiatalok esetében a folyamat csak szülői beleegyezéssel és együttműködéssel indulhat el.
Minden esetben fenntartom a jogot annak mérlegelésére, hogy az adott élethelyzetben a folyamat biztonsággal és felelősen elindítható-e. Szükség esetén megfelelő szakemberhez irányítom az érdeklődőt.
A legfontosabb szempont minden esetben a biztonság és a résztvevő jólléte.


